Utazásbiztonsági Keretrendszer  Duty of Care


Bármely vállalat vagy szervezet reputációján komoly folt eshet, ha a munkavállalójával külföldön történt esemény egyértelműen összeköthető azzal, hogy a munkáltató nem járt el a tőle elvárható gondossággal (Duty of Care) a felkészítés és a támogatás során. Ez pedig a mostani járvánnyal sújtott világgazdasági helyzetben kiemelt jelentőséggel bír.

Amikor a nemzetközi (elsősorban vállalati) utazások biztonságáról beszélünk, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy vajon nekem, mint vállalati vezetőnek, cégtulajdonosnak és persze munkavállalónak mi szükségem is van arra, hogy a létező fizikai, informatikai és esetleg humán biztonsági kérdéseken túl még a kiküldetésen lévők biztonságával, mint egy önálló problémával foglalkozzam…?

Nos, legelőször is azért, mert létezik a munkáltató részéről egy, a jogszabályok által is definiált gondossági kötelezettség munkavállalóim irányába. Ezt a Munka Törvénykönyve rögzíti, miszerint a biztonságos és egészséges munkavégzéshez szükséges környezetet a munkavállaló részére biztosítani kell. Itt jön elő a munkáltató kiemelt felelőssége, ugyanis ez a kötelezettség bizony elkíséri a munkavállalót országhatáron túlra is. Ezt a kötelezettséget, vagy jogászosan kötelmet nevezi a nemzetközi szakirodalom Duty of Care-nek.

A Duty of Care kapcsán a munkáltatónak egyrészt a legteljesebb körű információkkal ellátva fel kell készítenie a külföldi kiküldetésre induló munkavállalót, másrészt gondoskodnia kell az egészségügyi alkalmasságról, harmadrészt folyamatos információkkal kell ellátni egy esetleges veszélyhelyzet idején és persze információval kell rendelkeznie a külföldön dolgozó munkatárs helyzetéről, státuszáról.